Napok óta nem bírok magammal, már a levegőben érzem: epres etetőanyag illat van némi halszaggal keverve. Egyszerűen muszáj meglátogatnom kedvenc törzshelyemet. No nem valami kiskocsmáról vagy netán kávézóról beszélek. Sugó-parti horgászbolt az én ,,kocsmám”, ahol legalább olyan készségesek az eladók, mint egy jófajta szórakozóhelyen. A januári fagyok is megszelídültek. Néhány napja már éjszaka sem fagy.

A bolt előtt leparkolva azonnal vízillat csapta meg az orromat. A parton számtalan horgász kergeti az öbölbe télire beállt keszeg, kárász állományt. A szerencsések egy- egy arany hasút is elcsípnek. Most is vannak néhányan, két perc alatt, míg néztem őket ketten is húztak ki halat.

Nekem sem kellett több, szinte futva tettem meg azt a pár lépést a bolt ajtajáig. Az eladó már régi ismerősként fogad. Jófajta etetőanyag, néhány zacskó csonti, szakítópróbával egybekötött zsinórválasztás után, némi jó tanáccsal ellátva intettem búcsút. Irány Bácsbokod, pontosabban a mellette húzódó formás kis víztározó. A feeder botok mellett a biztonság kedvéért csukázó cuccot is hoztunk. Mégis csak nagyobb az esély ilyentájt a csukákra.

Időközben fiam is csatlakozott hozzám. Ami azt illeti nem is nagyon tudtam volna otthon hagyni, nagyon lelkes a kis legény. A stég ahová igyekszünk, bokodi cimborámé, aki vendégszeretetével mindig elkényeztet minket. Mellesleg nagy tudású pontypásztor, de a többi hal csalogatása sem áll tőle távol.

Természetesen fiam csukázója csobbant először, pár falat reggeli elfogyasztása után, (mellesleg azt is csak úgy kutyafuttában nehogy lemaradjunk valamiről) etetőanyag keverés következett. Ezután pár perc nézelődés, csak amíg rendesen átnedvesedik az etető. Mindig nagy dilemma számomra pontosan hová is dobjam a horgokat. Néha csak úgy találomra dobom, de most valahogy megéreztem, hol tanyáznak a halak.

Teljesen váratlanul, talán öt perc elteltével határozott kapásra akasztottam. Pár húzásnyit még éreztem a halat, aztán egy akadó -valami tuskó vagy gyökér- megakadályozta, hogy szemügyre vegyem az éhes jelentkezőt. Közben házigazdám is megérkezett, látva izgatottságomat ő is bedobott egy finom szerelékes készséget a tigrisező pálca mellé. Az első kis ponty sem váratott sokat magára és testvérei is tiszteletüket tették szép sorban. Sőt voltak olyan időszakok, hogy a két peca is soknak bizonyult, nem egyszer egyszerre fárasztottunk István barátommal. Nemsokára Bálint fiam is megjelent egy kis tigrismintás krokodillal. Fényképezés után ügyesen visszatette a vízbe, ő pedig komótosan elúszott. Pontyaink mérete legtöbbször nem érte el a méretet, de olyan vehemenciával küzdöttek, mintha húsz fokos lenne a víz. Csodálatos horgászatban volt részünk. Néhány harminc centi fölöttit is sikerült elcsípnünk, de most ők is megmenekültek a bográcstól. Kisvártatva Bálint megint retúr csukát tartott a fényképezőgép elé, azután búcsút intett neki. Mindent összevetve annyi kapásunk volt, hogy az egy kiló etető simán elfogyott, pedig nem túl nagyok a kosarak, amikbe beletömtük.

Február másodika ide vagy oda, ez a víz ritkán engedi el halfogás nélkül a gyakorlott horgászt.

Úgyhogy mindenkinek csak ajánlani tudom, ha van módja rá, látogasson el ide.

A cikk szerzője : Kapitány István