A melegvizű hónapokban (májustól-szeptember végéig) a víz felszínén csoportosuló apróhalakat vadássza, mással nehezen összetéveszthető módon. Kétféle jellegzetes rablása van:
1.fröcsölve, nagy sebességgel, fejvizet húzva a kishalak közé vág.
2. erős cuppogó hangot hallatva, a kishalakat a levegőbe dobálva végez zsákmányával.
Az első esetben egyéni vadászatukról van szó, ilyenkor nehéz horogra csalni őket. A második esetben is lehet egy-egy hal akciója, de lehet csoportos vadászat is. A csoportos vadászat alkalmával a balinok a horgász számára is jól látható módon, szabályos kört alkotva és ezt folyamatosan szűkítve terelik a sneciket kisebb területre. Ha ez megtörtént, erős cuppogó hangot hallatva fogyasztják el. Ez a folyamatos rablás általában 20-30 mp-ig tart, rövidebb, hosszabb szünetekkel ismétlődően. Az ilyen jellegű csoportos és rendszeres megjelenés és vadászat a Sugovicán 10-15 éve megszűnt (legalábbis rendszeres és előre is várható), pedig példányszámuk nem csökkent. Okát nem tudnám megfejteni.
A régi szép időkben minden nap lehetett számítani a csoportos „cuppogásukra”.
Ezek a helyek a következők voltak:
Tejes-sarok, innen a volt Torelli-ig tartó szakasz, Sugóhid előtti rész.
Ha ilyen jellegű rablásokat láttunk, akkor a megfelelő szerelést (erről később) a rablásokon túldobva, majd a helyszínre húzva a kapásban biztosak lehetünk.
De ez már a „dicső múlt”, beszéljünk a jelen lehetőségeiről:
Szinte minden napszakban fogható a viszonylag kis távolságokra eljuttatható woblerekkel, (pl.: Rappala SSR5S, J9S, Salmo Thrill 7-9 cm Butcher 5 cm, Sebile Flatt Shad 5,4 cm) körforgó villantókkal (2-es, 3-as Mepps, tollas Balzer pörgők) is. Ez a módszer türelmet és sok-sok gyaloglást igényel, mert a halunk ijedős természetű, egy-egy rész végigpásztázása után tovább kell sétálnunk, mert a balinok is biztos továbbállnak.
A másik igen eredményes módszer a balinólom-műlégy kombináció. Ezt a szerelést nagy távolságra is eljuttathatjuk, így eleve távolabb lévő, vagy az éppen elijedő, távolodó halakat is elérhetjük vele. A balin ólom 12-20 g. közötti matt vagy festett hosszúkás, hal alakú nehezék, kisebb hármas horoggal felszerelve.
Szerepe sokszor csak a műlégy távolra juttatása, mert 10-ből kb. 8-szor a légyre van kapás!
Használhatunk még sima lemezből kinyomott halformájú vagy hosszúkás pilkereket is. Praktikusabb mindig 1 legyet használni, mert a két légy lényegesen csökkenti a dobás távolságát, összeszedi a víz felszín apró szemeteit, több lesz a mellévágás is. Emellett csoportos rablásnál nem ritkán előfordul, hogy mind a két legyünkre akad belőlük. Ha ezek a halak több kilósak szinte biztos, hogy széttépik a készségünket.Jó, ha vannak világosabb és sötétebb színű legyeink is, ezeket váltogatva próbálkozhatunk, hogy éppen melyek fogósabbak. A balin ólom-műlégy távolság 1 – 1,2 m legyen, mert a távolba dobott szerelést úgy kell bevontatni, lehetőleg lassan, a botot magasan a fej fölé emelve, hogy a légy a víz felszínén a „V” alakot húzva közeledjen felénk. Ha a légy ólom távolság kicsi, az ólom gyors merülése miatt a legyet csak túl gyors húzással tudjuk a felszínen tartani.
Ha cuppogós rablást észlelünk, gyorsan túl kell rajta dobni 5-10 méterrel, majd a szerelést a felszínen a balinok közé kell húzni. A rávágás ilyenkor szinte biztos, a hal megakasztása természetesen nem. Ha a víz felszíne a szél miatt enyhén fodrozódik a balinok kevésbé óvatosak, emiatt szerelésünkkel könnyebben becsaphatjuk őket.
E módszerhez ajánlott felszerelés: kétrészes vagy teleszkópos 2,7 m-3 m-es pergető bot, 10-60 gr közötti dobósúllyal. 40-es méretű jó minőségű orsó (pergetésnél van a legnagyobb igénybevételnek kitéve) 25-ös zsinórral. A zsinór vastagabb ne legyen, mert az lényegesen csökkenti a hatótávolságot, a vékonyabb pedig balin ólom eldobásakor keletkező óriási, sokszor ismétlődő terhelést nem fogja bírni.
A Sugovicai balinozásnak van kevésbé mozgalmas és fárasztó lehetősége is. Ez a víz felszínén úsztatott sneci. Ezzel a módszerrel a nap bármely szakaszában eredményesek lehetünk. A gyakorlott horgász a vízben mozgó kishalak riadásaiból, rablásokból következtethet, hogy érdemes-e kísérleteznie. Persze egy igazi pecás mindig úgy érzi, hogy érdemes.
Ehhez a módszerhez szinte bármilyen botot és orsót használhatunk, a lényeg a végszerelék összeállításában van. Optimális a 22 - 25-ös zsinór, pici természetes színű úszó, 1-es 1/0-s hosszú szárú, könnyű vékony szárú horog. Snecit kell fognunk, mert csak ez a kishal tör a vízfelszín felé folyamatosan. A horgot óvatosan a hátuszony mögé is lehet tűzni, a zsinegre ólmot nem kell raknunk, hogy az eldobott kishalat a víz felszínen úsztatva tudjuk tartani. Lehet úszó nélkül is, az úszó csak tájékoztat bennünket a kishal hollétéről. A zsinórt folyamatosan kontroll alatt kell tartani, időnként megigazítani, mert a kishal remek csomókat tud kötni zsinórunkra. Az orsót átváltva kell hagynunk, mert a balin kapására jellemző, hogy a kishal elkapása után (ami sokszor látványos kishal dobálással kezdődik) hirtelen 20-30 méter zsinórt is lehúz 1-2 mp alatt. Ha ez megtörtént, visszaválthatunk és akaszthatunk, majd jöhet a fárasztás.
Dunai balinozás
A legkönnyebben megtalálhatók és horogra csalhatók a dunai kőgátak, keltette forgókban és a kőgátak alatt keletkezett zátonyok „esésein”. A ruganyokon igazán eredményesek akkor lehetünk, ha két szerelésünk van. Egyik a rövidebb távolságra juttatható wobblerekhez vagy pörgős villantókhoz. A másik a klasszikus balin ólom-műlégy kombinációval szerelve.
Ha a partról gyalog közelítünk, akkor a kő jellegétől adódóan, már a elejétől fogva lehet wobleres szereléssel kezdeni! A kő vége felé haladva alul és felül is, a gáttal párhuzamosan kell vontatnunk csalinkat. Legfogósabb rész általában a spicc felső és alsó része, de különösen a kőspicc végén lévő forgó. Ha ezt a részt végig dobáltuk, a spiccre kiérve elő lehet vennünk a távolabbra is eljuttatható balin ólmos felszerelést. A rugany végén lefelé egy hosszan elnyúló, örvénylő, limányos vízfelület keletkezik. Ezeken a részeken akkor is kísérletezhetünk, ha nem látunk rablást, mert e nélkül is lehet kapásunk. Ha a rablásokat is vannak , akkor az esetek többségében kapásra lehet ingerelni őket. A kövezések alatti lassan mozgó vízrészen sok-sok kishal szokott összegyűlni, itt folyamatosak a fröcsögős balin rablások. Sok időt ne pazaroljunk rájuk, mert nagyon nehéz megfogni őket.
Ha csónakkal megyünk kőről-kőre (legeredményesebb módszer), mindig a kő közepe táján kössünk ki óvatosan. Onnan kezdjük a kő végigpásztázását az előzőekben leírtak szerint. Ha már csónakkal vagyunk, okvetlenül álljunk meg minden kő alatti zátonynál. Keressük a zátonyvégek, oldalak, sebesen folyó csekély vizű részeit. Ha itt rablást látunk, biztosan számíthatunk kapásra.
A balin ólom és a műlégy megfelelő helyre juttatás a vízfelszínen való tökéletes vezetése nagy gyakorlatot és ügyességet igényel. A módszer izgalmát, érdekességét növeli, hogy a csalit a víz felszínen vontatjuk, így a hal rávágását láthatjuk, majd a következő pillanatban a bot görbülésével húzását is észlelhetjük.
A balin egy igazi sporthal, ha igazán eszik, folyamatosan lehet őket fogni. Természetesen egy igazi sporthorgász ilyenkor a megengedett mennyiség megfogása után sem tudja a horgászatot abbahagyni. Ilyenkor a megfogott ellenfelet illik óvatosan levenni a horogról, és kíméletesen visszaengedni, hogy legközelebb is lehessen hasonló élményekben részünk.
Kancsár Zoltán
|