Az elmúlt években a feeder botos horgászmódszer a dunai horgászok között egyre kedveltebb lett. Ennek oka, hogy széles körben alkalmazható, a kapást látványosan jelzi, könnyen megtanulható, az apró keszegtől a többkilós halig bármit partra juttathatunk velük.
Eredményes alkalmazásához fontos a horgászhely helyes megválasztása, a szerelés megfelelő összeállítása, etetőanyagunk minősége és mennyisége, valamint annak optimális helyre juttatása. Horgászhelyül olyan partszakaszt válasszunk, ahol a víznek állandó és elegendő sodrása van. A lassú vagy pangó részeken sok apró kapásunk lesz, de termetesebb példányokat folyamatosan, nagyobb számban csak a húzós vízszakaszokon foghatunk. Emellett a kiválasztott hely ne legyen nagyon akadós, mert ez szinte lehetetlenné teszi a horgászatot. Figyeljünk oda arra is, hogy a vízfenék ne mélyüljön folyamatosan, túl hosszan, mert etetőanyagunk legurul a nagy sodrású, horgászhatatlan mélybe. Ideális az, ha a mederfenék a parttól 5-10 méterre elér egy bizonyos mélységet, de utána nem mélyül tovább, akár 20-100 méterig is lapos marad. Ezek a legjobban meghorgászható haltartó helyek.
Ha nem parti kövön, hanem kőhányáson, ruganyon horgászunk, szintén válasszuk az erős sodrású részeket. Minden gáton más és más a folyás ereje és iránya, de szinte minden kövön alul és felül is van olyan rész, ami a fenti szempontoknak megfelel. Sokszor igen eredményesek a kőhányások spicchez közeli felső részei, ahol a víz erősen folyik, örvénylik és hirtelen meredeken mélyül. Egy-egy hely meghorgászhatósága függ a Duna vízállásától is. A legtöbb elérhető hely akkor adódik, ha a vízszint (Baján) 300 cm alatt van. Minden horgászhelyhez egy optimális vízállás tartozik. Egy jó horgász ezeket az adatokat számon tartja és a Duna vízszintjétől is teszi függővé, hogy merre kísérletezik.
Etetés:
Ügyeljünk arra, hogy etetőanyagunk jól tapadó, kemény gombócokra gyúrható legyen. Ha tehetjük előző nap gyúrjuk meg etetőgombócainkat, melyekbe mindig tegyünk szemes anyagot is (búza, kukorica) . Ha igazán eredményesek akarunk lenni, akkor 3-4 kg anyagot a halakra kell áldoznunk. Gombócaink porrésze gyorsan odacsalja a halakat, a szemes rész pedig hosszabb ideig a helyszínen tartja őket. Az etetőnket „feltúrbózhatjuk” élő anyagal, elsősorban csontkukaccal. Az adott hely adottságaitól függően 5-20 méterre lehet a parttól gombócainkat bedobálni, magunk elé nagyjából merőlegesen, így előttünk, alattunk egy elnyújtott 10-25 méteres szakaszon fog szétterülni.
Egyik horgunkat kissé rézsút lefelé magunkhoz közelre, a másikat pedig minimum 45 - 60 fokos szögben magunk alá 10-25 méterre dobjuk be. Így a teljes feletetett vízszakaszt meghorgászhatjuk. A vízbe ért ólmot vagy kosarat feszes zsinórral engedjük fenékre, majd ha a botot az ágasba helyeztük, ólmunk vagy kosarunk fokozatosan legörög a sodrás által meghatározott részig, amit spiccünk bólogatásokkal jelez. Ha a görgés hamar megáll, a spicc a szokottnál ívesebb lesz, akkor szerelésünk megakadt valamiben. Ilyenkor óvatosan emeljünk botunkon, így a szerelékünk tovább görög a megfelelő helyre, ha nem vegyük ki és dobjuk be újra. Zsinórunk a bedobás után a parttal szinte párhuzamosan áll be, úgy néz ki, mintha egész közel a parthoz lenne csak bevetve a csalink. Ez nem így van, a víz sodrása ad ívet a zsinórunknak, a horgunk a parttól a megfelelő távolságra van.
Horgászatunkat sokkal eredményesebbé tehetjük, ha ólunkra vagy kosarunkba minden bedobáskor etetőanyagot gyúrunk, melynek jól tapadónak kell lennie (ólom) és megfelelően oldódónak (kosár).
Helyünkre érve, ha ott előző nap is horgásztunk és etettünk, akkor először etetés nélkül próbálkozzunk, mert az előzőnapi szóráson mindig tartózkodik egy pár termetes példány. Különösen fontos ez ha márnára is számíthatunk, mert a gombócok által keltett csobogással elijeszthetjük öket. Ha új a hely, akkor 6-10 gombóccal indítsunk, majd a nap folyamán alkalmanként etessünk még rá, ha szükséges.
Késő őszi /november/ horgászatok alkalmával a halak már kevésbé és lassabban reagálnak az etetésünkre. Napközben egyre nehezebben csalhatók partközelbe a horgaink közelébe. Ilyenkor, ha ismert dunai téli haltartó hely partszakaszán horgászunk érdemes odafigyelni a következőkre: A reggeli szürkület előtt foglaljuk el helyünket, majd etetés (csobogás) nélkül vessük be feeder botjainkat. A halak éjjel mindig kijönnek partközelbe táplálékot keresni, így az első egy – másfél órában csendes, óvatos horgászattal számíthatunk általában 4 – 6 kapásra. Ha minden halat megfogunk az szinte biztos, hogy összsúlyuk közel lesz a tíz kilóhoz. Ha tovább maradunk akkor már etethetünk, de kevesebb kapásra számíthatunk mint a nyári hónapokban, átlagsúlyuk viszont lényegesen nagyobb lesz.
Felszerelés:
A feederbotok elsősorban rakós botok, cserélhető spiccekkel. Dunára 360-390-es erősebbeket használjunk, melyek dobósúlya 80-300 g közötti legyen. Típustól függően jelzik számokkal is ezeket az adatokat, de valahol csak betűvel adják meg az információkat.
A betűjelek M (medium) MH (medium-heavy), H (heavy). Általában az MH, vagy H jelzésű botokat ajánlatos a Dunán használni, de vannak botcsaládok, melyek olyan minőségűek, hogy a kicsi dobósúly is lehetővé tesz extra terhelhetőséget. A nagyobb dobósúlyú feeder botoknak általában karbon spiccei vannak, mert ezek nagyobb terhet tudnak viselni és a sodrás sem görbíti őket az optimálisnál jobban.
Rendkívül eredményes és élvezetes, ha kézben tartott bottal is próbálkozunk. Ezt csak ülve tehetjük meg, így az ólom minden gördülését, a hal minden finom mozdulását érzékelni tudjuk, ezáltal kevesebbet hibázunk. A kézben tartott módszerhez 3 m és 3,6 méter közötti botot ajánlok, amely lehet egészen finom dobósúlyú is (20-60 g). Ha mindkét módszerhez van felszerelésünk, akkor a lehetőségeinknek függvényében váltogathatjuk őket, így még eredményesebbek lehetünk.
Ha orsót választunk, az ne legyen 30-60-as méretnél nagyobb, nulla visszaforgással és jó minőségű fékkel rendelkezzen. 10000-50000 forint közötti áron lehet ilyen szép kivitelű és jó minőségű orsókat vásárolni.
Folyóvízen a hely adottságaitól függően 18-25-ös közötti zsinórt lehet és kell használnunk. Ha a fenék sima, akadálymentes, akkor vékonyabb zsinórt választhatunk, ha akadósabb a terep és a sok apró kagyló is nehezíti a horgászatot és ha a botunk is elbírja, elmehetünk a 25-ös zsinórvastagságig is. Erre akkor van leginkább szükség, ha valamely tartás, akadó felé halunkat nem szeretnénk engedni, vagy ha aprókagylós részen márnára is számíthatunk.
Ha márnát akasztunk, azt jellegzetes húzásáról, fejrázásáról érzékelnünk kell és nagy erőt kifejtve a fenékről el kell emelni. Ha ezt nem tudjuk megtenni, csak idő kérdése, hogy mikor vágatja le magát a horogról a kagylókkal..
A feederezés nagy előnye a helyben és beljebb tartott csali, amit óvatosabb, nagyobb méretű fehér halak is felvesznek. Ha ugyanitt úszóval horgászunk- azonos etetőanyag mennyiség mellett több alkalommal is kell kísérleteznünk, hogy 1-1 kilón felüli halat fogjunk. Ha ugyanitt feederezünk, jó esélyünk van arra, hogy minden alkalommal 1-5 db kilón felüli zsákmányt ejtsünk. Emellett sokkal kényelmesebb egy feederbotot kezelni, figyelni rá, mint egy bolognai vagy rakós botra és nem mellesleg egy ilyen felszerelés lényegesen olcsóbb is.
Bedobás után a bot vége és a zsinór a víz sodrása miatt 90 fokos szöget zár be, így jól érzékelhető a kapás, amely a bot erőteljes görbülésével jelentkezik. Ha ez folyamatos, akkor akaszthatunk. Ha ez egymás utáni vissza-visszaengedős húzás, akkor türelmesen várva a megfelelő pillanatot a 2-ik, 3-ik erőteljes bólintásra ráérünk bevágni. Azért nem kell kapkodni, mert a feeder spicc lényege az, hogy míg más botoknál a hal érzi az ellenállást és elengedi a horgot, itt mire észreveszi, hogy valami nincs rendjén, már tulajdonképpen saját magát felakasztotta szerelésünkre.
Dunán elsősorban tányér ólmot vagy különféle méretű és formájú feeder kosarat használunk 40-190 g közötti súlyban a kívánalmaknak megfelelően. Horogelőkénket közvetlen az ólom felett erősítjük a főzsinórhoz, mely előke 40-60 cm-el lógjon a kosarunk alá. Mivel a legjobb esetben is több horog és kb. harmadnyi ólom elvesztésére mindig fel kell készülnünk, jobb, ha otthon előre felkötjük horgainkat. Horgászat közben közvetlen mellettünk kell, hogy legyen pár darab tányérólom és etetőkosár, az előketartóban pedig a felkötött horgok. Így, ha ólmot (kosarat) vagy horgot vesztünk, megfelelő csomózási technikával kb. 30 másodperc alatt kész az új szerelés.
Horgaink mérete és formája függ a halak méretétől és zsinórunk vastagságától is. Finom szereléshez tudom ajánlani a Gamakatsu 1050N jelzésű 10-6 és 2270N 10-14 méret közötti horgait. Erősebb zsinórhoz az Owner 50328 és 50339 számú, 6-os méretű horgait.
Csalink a legtöbb esetben lehet csonti, giliszta, nadályszelet, puha konzerv kukorica, gumi kukorica és ezek vegyesen. Ha szelektálni akarunk és több, nagyobb testű halat szeretnénk a szákba csalni, akkor használjunk egy vagy két szem puha konzerv kukoricát.
Kancsár Zoltán |